Ez csak egy volt azok közül a címek közül, melyeket birtokolt – és amiket saját maga adományozott saját magának – , az olyanok mellett, mint a „földrajz professzora”, „Uganda meghódítója”, vagy „örökös elnök”.
Idi Amin Dada tábornok
Idi Amin Dada tábornok sokkal korábban rájött saját jelentőségére, de még inkább arra, hogy érvényesülni akar, mégpedig mindenáron.
Senki sem tudja biztosan, hogy mikor született, de abban mindenki egyetért, hogy nehéz gyermekkora volt. Az is biztos, hogy természete nagyban elősegítette abban, hogy a britek, akik anno Uganda urai voltak, felfigyeljenek rá és feljebb juttassák a ranglétrán: lojalitása és testi ereje hozzá segítette, hogy az ország függetlenné válásakor azon kevesek között legyen az ugandai fegyveres erőknél, akik tiszti rangban várják egy új kor beköszöntét az afrikai országban. Nem rossz teljesítmény egy katonától, aki még írni sem tudott, bár már ekkor országának nehézsúlyú bajnoka volt ökölvívásban. A „Dada” becenév is a britektől származott, termete miatt kapta ezt a nevet.
Már ekkor lehetett hallani, hogy nem mindennapi ereje nem mindennapi agresszióval társul. Több tucat kenyai törzsi harcos megöléséről suttogtak katonai berkekben, de mivel Milton Obote – a jövőbeni elnök- bizalmasáról volt szó, inkább hallgattak az ügyről.
1962-ben a britek elhagyták Ugandát. Idi Amint ekkor őrnaggyá léptették elő. Még mindig képzetlen volt ekkor, de elhatározta, hogy megtanul írni. Sikerült is, már ami a saját aláírását illeti, ezt a tudást nagyon jól tudta kamatoztatni, ha csekkek aláírásáról volt szó.1965-ben ezredesi rangot kapott.
Ekkor megvádolták avval, hogy számlájára zsoldként túl nagy összegek utaltatott át – egy hónap alatt annyit, mint amennyit egy hasonló beosztású tiszt egy évtized alatt kaphat meg – valamint avval, hogy brutálisan kivégezte egyik hadseregbeli riválisát Akoja őrnagyot és annak feleségét, de ezek a vádak elfelejtődtek, mikor Milton Obote hatalomra került 1970-ben és megtette Amint a hadsereg főparancsnokának. Az elnök ekkor még nem sejtette, hogy bizalmával a lehető legrosszabb embert tüntette ki.
A következő évben Obote elnök Szingapúrba utazott a Nemzetközösség Minisztereinek gyűlésére. ekkor Idi Amin úgy gondolta, megérett az idő a cselekvésre: a hadsereg lezárta a főbb utakat és az Entebbe nemzetközi repteret, valamint a fővárost, Kampalát. Amin a rádióban bemondta, hogy csak addig marad a hadsereg kezében a hatalom, míg a szabad választásokon megválasztásra kerül az új elnök.
Mint a mesében.
1971. február 2.-án kinevezte magát Uganda örökös elnökévé.
Uganda “Örökös Elnöke” egy újabb beszéd közben
Mind Ugandában, mind nemzetközi szinten lelkesedéssel fogadták Amin hatalomra kerülését. Az országban kezdeti népszerűségét annak köszönhette, hogy a sikerült egy olyan képet kialakítania magáról, mely őt a nép közül származó becsületes és tiszta egynek mutatta őt – aki csak egyenruhát visel. Az segítségére volt, hogy Milton Obote rendszere kellőképpen korrupt volt, és a lakosság örült, hogy ez az era talán egyszer és mindenkorra eltűnhet egy határozott és agilis patrióta – akinek őt tartották hívei és akinek gondolta saját magát – hatalomra kerülésével.
Volt urai, a britek szintén örültek, hiszen nem kedvelték a szocialista Obotét, Izrael pedig szintén örült, hogy akadhat egy muzulmán szövetségese a fekete kontinensen. Nem örültek azonban szomszédai és egyben Obote szövetségesei: Julius Nyerere, Tanzánia elnöke és Kenneth Kaunda, Zambia vezetője.
Miután saját magát kikiáltotta a legfelsőbb vezetőnek, belekezdett Uganda átformálásába, és tette ezt úgy, hogy minden terve alapjául álmai szolgáltak, vagy éppen gyűlölete és dühe, de legkevésbé sem hozzáértése és jóindulata.
Először is nekilátott ellenségeinek szakszerű megtizedeléséhez, elsősorban az Obote támogatásában résztvevő törzsek között vágott rendet, majd folytatta az elégedetlenkedőkkel vagy éppen a neki ellentmondókkal.
A nyilvános kivégzések egyike.Tom Masaba, az ugandai hadsereg volt tisztje – aki állítólag “gerillaként” küzdött a hivatalos “kormány” ellen – cölöphöz kötözve és ruháitól megfosztva várja a kivégzést. Jobbra Amin figyeli az előkészítést.
1972 környékén nyilvános kivégzéseket rendelt el, melyeket a tv is közvetített. Koholt vádak alapján emberek tucatjait végezték ki naponta, az ellentmondani merészelők hulláit a krokodilokkal etette meg – a Nílus ezekben az időkben szó szerint vöröslött a vértől -, utasítására a foglyoknak kalapácsokat adtak és parancsra egymást kellett agyonverniük, a szerencsésebbeket csak egyszerűen lelőtték. A rang sem védte meg az embereket.Janani Luwun érseket, az ugandai egyház érsekét saját kezűleg lőtte agyon, de sem feleségeit, sem minisztereit nem kímélte: kabinetének két miniszterét, Erinayo Wilson Oryemát és Charles Oboth Ofumbit szintén saját kezűleg végezte ki – később halálukat autóbalesetnek álcázták – ,egyik feleségét pedig , miután kiderült róla, hogy hűtlen volt hozzá, feldarabolta. Minisztereinek gyakran mutogatta ellenfeleinek levágott fejét, megfélemlítés és hűségük ”biztosítása” miatt.
Egyszer elhatározta, hogy látogatást tesz Angliában régvolt tanítóinál, de erről „elfelejtette” informálni a brit kormányt. Gépének pilótája közölte először a toronnyal, hogy Uganda elnöke van a gépen. A királynő szerencsére éppen az országban tartózkodott, és a következő nap megrendezett vacsora és fogadás után megkérdezte a tábornokot, hogy minek köszönhetik azt a váratlan látogatást. Aminból kirobbant a nevetés – minek köszönhetően a levegő is megfagyott a szobában – majd válaszolt:”Felség, Ugandában nagyon nehéz 14-es cipőt kapni!”
Idi Amin természetesen fegyvereket szeretett volna vásárolni Angliától, de ezt a szigetország vezetése ezt – mivel híre ekkor már megelőzte őt – megtagadta. Amin ekkor végképp elfordult Angliától, de minden alkalmat megragadt, hogy a briteknek keresztbe tegyen, de a brit katonai rituálék rajongója maradt. Rengeteg seregszemlét tartott saját hadseregénél, egymást követték a parádék – brit mintára, skót dudásokkal.
Ugandában akkoriban, több ezer indiai élt, akiknek elődei még a 19. században érkeztek a britekkel a kontinensre a vasút építésekor. A 70-es évekre tulajdonképpen ők mozgatták a gazdaságot: a kereskedők és bolttulajdonosok, bankárok java része indiai volt, az értelmiség tagjai között is szép számmal képviseltették magukat, egyszóval ők voltak a középosztály.
1972-ben a tábornok egy újabb álomtól vezérelve meghirdette a „gazdasági háborút”. Az Ugandában élő indiaiak 30 napot kaptak arra, hogy elhagyják az országot, minden vagyonukat hátra kellett hagyniuk és csak a legszükségesebbeket vihették magukkal. Amin álma szerint Uganda gazdasági felemelkedésének a záloga az indiaiak elüldözése volt: ők mérgezték és fejték az ország gazdaságát.
Boltjaikat és üzleteiket ugandaiak – főleg Amin támogatói – kapták meg, de a tulajdonjogok elosztása minden logikát és következetességet nélkülözött: az új tulajdonosok nem ismerték az eladandó terméket, nem tudták mennyit számítsanak fel érte és fogalmuk sem volt arról, hogy honnan szerezzenek utánpótlást. Ennek egyenes következménye lett az, hogy Uganda gazdasága hónapok alatt a földbe állt. Virágzott a feketepiac, tönkrement az idegenforgalom, évekig nem lehetett alapvető élelmiszereket beszerezni, az infláció az egekbe szökött.
Beszédes kép: 1972, Kampala, balról:Hafez al-Assad szíriai elnök, Idi Amin, Anwar El-Szadat egyiptomi elnök és Moammer Al-Kadhafi, Líbia vezetője.
A tábornok azonban elhitte – erősödő paranoiája és alkoholizmusa segítségével -, hogy az ő vezetése alatt az ország fejlődik, nem adta fel hódítási terveit. Mivel bevételei csökkenni kezdtek, ezért rátette kezét az ország fő export bevételét hozó termékére: a kávéra. A termelők azonban hamar rájöttek, hogy a kormányzat – Amin – átveri őket. Hiába adták le a kávét, csak ígéretet kaptak ellentételezésre, esetleg annak töredékét meg is kapták. Inkább kockáztatták meg a veszélyes utat a Viktória – tavon át Kenyába, ahol 3-4-szer többet kaphattak a terményért. Ezt tudta a tábornok is, és drasztikus eszközökhöz folyamodott: az átkelőket minden lehetséges módon üldözte, páncélosokkal, tankokkal, az átkelő uszályokat elsüllyesztette.
A diktátor uralma alatt kiépítésre került a „titkos rendőrség” is – tagjai legtöbbször írástudatlan fiatalok voltak, akikből gépfegyverrel a kezükben hamar intézményesített gyilkosok és rablók váltak, a nagy vezetőhöz hasonlóan. Ennek központja a hírhedt Nakaszero börtön volt. Amin villája és a börtön között titkos földalatti járat húzódott meg, a kínzásokban – mert abból itt rengeteg volt naponta – néha ő is kivette a részét: Ráugrott áldozatira, súlyával összezúzva a szerencsétleneket.
A kínzásokról fotósorozatot készített, és otthon egy albumban őrizte a „legkedvesebb” képeket.
1978-ban Amin végre hozzáláthatott a hódításhoz: lerohanta Tanzániát – és kihívta egy boksz- mérkőzésre az ország vezetőjét, Julius Nyererét. Ő ebből nem kért, viszont parancsot adott az ellentámadásra. Mivel Amin csapatai védtelen civilek gyilkolásában szereztek addig csak tapasztalatot, ezért a jobban képzett tanzániai hadsereg minden nehézség nélkül visszavetette az ugandai erőket és majd átlépve a határt, elfoglalták a fővárost, Kampalát.
A tanzániai hadsereg a Nakaszero börtönben annak felszabadításakor már csak néhány embert talált életben, akik emberhúson éltek és a saját vizeletüket itták.
A tábornok
Amin ekkor menekülőre fogta a dolgot. Először Líbiába menekült, de Kadhafi lányának molesztálása után nem maradhatott az országban, így Szaúd- Arábiába kellett továbbállnia.
Itt halt meg 2003-ban. Halála napjáig arra készült, hogy visszatér Ugandába, és meggyőződése volt, hogy vissza is várják.
Pontos adatok nincsenek arról, hogy hány ember halt meg Ugandában Idi Amin Dada tábornok rémuralma alatt, egyes adatok szerint 300-500000 embert végeztek ki, öltek meg ebben a periódusban. Amin egy virágzó, fejlődő és épp szárbaszökő gazdasággal bíró országot változtatott vértől habzó purgatóriummá.
Gyermekei a mai napig azt állítják, hogy ő volt a világ legjámborabb embere.
Feltáró 