A következő képre passzol igazán ezen írás címe, és ez az a kép, melynél az igazság nem is lehetne messzebb az ábrázolttól.
Durván 40 éve derült ki úgy igazán, hogy a kommunizmus igenis teret fog nyerni Vietnámban, hiába a szerteszét bombázott ipar és infrastruktúra, vagy a relatíve nagy emberveszteség. Amerika elszámította magát, mikor azt hitte, hogy Vietkong legyőzhető úgy, ahogy ők akarják, és mindemellett hazai frontokon is vereséget szenvedett: a veszteségeket már nem lehetett tovább magyarázni, sem a vietnámi háborút – abban a formájában – fenntartani vagy tovább folytatni.
E háború egyik vértől tacsakos epizódja volt a Tet-offenzíva, melyet az északi erők indítottak meg az 1968-as holdújév kezdetekor, január 30. napjának éjjelén. A halott katonák számát illetően a Vietkong óriási veszteségeket kellett, hogy elkönyveljen, de a valóságban a tengerentúlon simán győzelmet aratott: az átlag amerikai állampolgároknak is egyértelművé vált, hogy az amerikai katonák bizony nem az atomkor kereszteslovagjai, és nincs szó semmiféle „szabadságharcról” odaát. Az addig is aktívan jelenlévő háborúellenes polgári mozgalmak még inkább erőre kaptak, és országszerte szerveztek tüntetéseket a vietnámi háború értelmetlensége ellen. Az amerikai stratégák nem számoltak kellőképpen egy lappangó faktorral: a lélektannal.
A párizsi békeszerződéssel az Egyesült Államok kivonta magát a háborúból, de ez nem jelentette azt, hogy az nem fog folytatódni. Nem sokkal ezután Dél-Vietnám összeomlott, és a Vietkong egyesítette az országot.
A Tet-offenzíva során a Vietkong felhagyott hagyományos megközelítésével. Nem a dzsungel és a falvak körleteiben csaptak össze az amerikai erőkkel, hanem a városokat támadták meg, és többet helyeztek nyomás alá egyidőben. Az amerikai és dél –vietnámi erők a kezdeti sokkot kiheverve azonban szépen lassan kiszorították a csapatokat a megszerzett pozíciókból, és ellentámadásba mentek át. Mivel ezek együttes erejével a Vietkong már nem bírt, visszavonult.
Eddie Adams, az Associated Press fotósaként készítette a szóban forgó fotót Saigonban, a Tet offenzíva második napján. A fotón egy kivégzést örökített meg: egy katona kivégez egy civilt, akit szakadt ingben elécitáltak, megkötözött kézzel. Megrendítően teszi az ember arca elé a háborút és annak kegyetlenségét.
A pillanat
A készítőnek Pulitzer-díjat érő fotó alapján sokan ítélték el a kivégzést végrehajtó tisztet – ahogy teszi ezt manapság mindenki más is, aki először látja meg a fotót.
A képen látható tiszt Nguyen Ngoc Loan, a helyi rendőrfőnök volt, aki elé vitték a kivégzésre itélt „civilt”. Ez az ember pedig Nguyen Van Lem-ként volt ismert, aki a Vietkong kötelékén belül egy osztagot parancsnokolt, mely a frontvonal előrehaladtával likvidálta az elfogott magasrangú katonákat és rendőröket. Van Lem a Go Vap közelében lévő támaszpont elfoglalásakor a fogságba került Nguyen Tuan alezredest arra akarta kényszeríteni, hogy tanítsa meg nekik, hogyan kell az ott lévő tankokat ( ezek inkább páncélozott személyszállítók lehettek)vezetni.Mivel az megtagadta azt, Nguyen Van Lem kivégezte a katona családtagjait.
A harcok során Nguyen Van Lem fogságba esett, annak pillanatában több holtest hevert körülötte.
Loan tábornok nem habozott mikor a foglyot elé kísérték; a veszteségek felett érzett dühtől (személyesen ismerte Nguyen Tuan alezredest) hajtva előkapta revolverét és főbe lőtte az északit – ezt a pillanatot mentette meg Eddie Adams az enyészettől, és hozott átkot Loan tábornok egész hátralévő életére.
Ő lett a vietnámi háború elsőszámú szemétládája világszerte. Senkit sem érdekelt, hogy ki volt az a Nguyen Van Lem, miért vitték Loan tábornok elé, és hogy egy gyilkost végeznek ki azon a képen.
Nem sokkal később Loan egy hadmozdulat során megsebesült, és lábát amputálni kellett, de Ausztráliában nem vállalták kezelését, ezért az Államokba ment. Deportáltatni akarták őt, de az emberjogi aktivisták nem jártak sikerrel. Felépült, és később visszatért Saigonba, de 1975-ben kénytelen volt elhagyni a várost. Ismételten Amerikába költözött, Virginiába, ahol éttermet nyitott, és ahol békességben élhetett, egészen 1991-ig. Ekkor a helyiek rájöttek arra, hogy kié az étterem, ezért kénytelen volt azt bezárni. 1998 nyarán halt meg rákban.
Eddie Adams lelkiismeret-furdalással küszködött Loan további sorsát illetően, és személyesen is bocsánatot kért a tábornoktól a neki okozott helyrehozhatatlan kárért. Nguyen Ngoc Loan halálakor kijelentette, hogy a tábornok egy igaz ügy hőseként távozott erről a világról.
Egyszer ezt nyilatkozta a képpel és Loan tábornokkal kapcsolatosan:
„Két ember halt meg azon a képen: Az ember, akit lelőttek, és Nguyen Ngoc Loan tánornok. A tábornok lelőtte a VietKongot; én pedig kivégeztem a tábornokot a fényképezőgépemmel. A fénykép a legveszélyesebb fegyver a világon. Az emberek elhiszik amit látnak, de a fotó hazudik, még a legkisebb manipuláció nélkül is. Csak fél igazságokat mutatnak meg. … Az a kép tönkretette(a tábornok) életét. De ő nem vádolt engem ezért soha. … Mikor megtudtam, hogy meghalt, virágokat küldtem neki és azt írtam „Sajnálom. Most sírok.”
Feltáró 