Mert bizony még a politikusok is emberek voltak valahol, valamikor, egyszer, alkalmakkor, és nekik sem járt más a fejükben a tiszta, ideológiametes pillanatokban, csak az élvhajhászat. Sztálin elvtárs is elgyengült néha; de persze nem annyiszor és nem úgy, ahogy gondolnánk. Mégis, megmaradt egy kis történet, ami megmutatja, hogy mi volt a Generalisszimusz szíve vágya – csak elszólta magát barátai körében. Ide tartozott Karl Radek is, aki többször is elmesélte ismerőseinek a kis sztorit – míg tehette.
Karl Berhardovics Radek 1913 –ban vált meggyőződéses bolsevikké, de addig is azon munkálkodott, hogy azzá váljon. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a Központi Bizottság tagja lett. Sok embert ismert – Buharint, Roza Luxemburgot, Lenint, Trockijt – és ezek az emberek pedig olyan embernek ismerték őt, aki tele volt anekdotával, szórakoztató egyénisége pedig mindig képes volt arra, hogy magára vonja a mindenkori társaság figyelmét, mindezek mellett remek megfigyelő és igazán tehetséges íróként is számon tartották. Azonban az is igaz, hogy a politikában szeretett gyakran „váltani”, és ezért sokak ellenszenvét is gyakran kivívta.
Lenin nyomására választotta Trockijt, bár mestere halála után elsőként fordított hátat neki,mégis kizárták a pártból. Két évre rá „őszintén” beismerte hibáit, ezért újra felvételt nyert bolsevik pályatársai elit klubjába – ekkor talán még nem tudta, hogy csak rövid időre. A tizenhetek perében őt is kiosztották: 10 évet kapott.
Fellélegezhetett volna a gulag szigetvilágon, de erre sem maradt ideje. Állítólagos konfliktusa támadt egy gulag társával, aki kénytelen volt megölni őt. Egyesek szerint egy NKVD tiszt volt kénytelen megölni őt Lavrentyij Berija parancsára.
De voltak idők, mikor bolsevik barát a bolsevik baráttal elnyúlt a sztyeppén és egyszerűen proletár aggyal azt gondolta, hogy nem gondol abban a pillanatban semmire. A forradalom úgyis permanens, megy az magától is, ha meg nem ,majd megolajozzák vérrel, de addig is pihenni kell, mert a harcban megfárad a világátformáló szenvedélytől duzzadó forradalmárszív.
Egy ilyen pihenőn vett részt Karl Radek, valamikor 1920 környékén, az összes többi naggyal, és bizony elhangzott a sok magvas témát boncolgató kérdés mellett egy alapkérdés is, és Joszif Visszárionovics alias Koba elvtárs(akkor még) megnyílt a válasz erejéig barátai előtt.
„…egy fárasztó, feszült tanácskozás után elhatároztuk, hogy kirándulunk, megebédelünk és pihenünk egyet a friss levegőn. Akkoriban ez csak nagyon ritkán sikerült. A Morozovka nevű, erdő övezte parkban leheveredtünk a fűre, és beszélgettünk. Egyikünk föltette az örök kérdést: mi a legjobb dolog a világon? Kamenyev gondolkodás nélkül rávágta: Hát a könyv! erre Radek: Senki sem nyújthat nagyobb örömöt, mint egy asszony, a te asszonyod! Buharin még fel is tápászkodott, hogy még ünnepélyesebb legyen a véleménye: Semmihez sem hasonlítható az érzés, amikor valaki ezrek társaságában a nagy népi hullám tarajára kerül. Rikov evvel szemben tréfával ütötte el a kérdést: Minek spekuláljunk, amikor túl vagyunk a lényegen? Megittuk ezt a csodálatos konyakot! Majd Sztálin következett: A legédesebb érzés jól kifundálni egy tervet, aztán pedig jó-ó-ó sokáig meghúzódni, készenlétben állva kifürkészni, hol rejtőzik a terv célpontja. Akkor elkapni a grabancát, és bosszút állni!”
Részlet Kun Miklós : Sztálin Alkonya című könyvéből
Feltáró 