Daily Archives: január 31, 2013

A lenyugvó hold Midway mellett – Jamagucsi Tamon

71 éve történt, hogy a Japán Császári Haditengerészet Midway-nél megpróbálta térdre kényszeríteni az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetét és próbálta volna belehajszolni egy olyan tengeri ütközetbe, mely során Japán megszerezte volna a Csendes – óceán feletti korlátlan uralmat – egy ideig – és biztosította volna addig elért hódításait és utánpótlási vonalait – a japán tervek szerint.
Bár a tervek nem voltak teljes alap nélkül valók, Jamamoto Iszoroku főparancsnok tudta, hogy a vezetés megrészegült korábban elért sikereiktől, és hogy hosszú távon a Japán gazdaság nem képes lépést tartani az amerikaikkal – ha egyáltalán lehet párhuzamot vonni e tekintetben a két ország között.

Tudta, hogy az idő az Egyesült Államok szolgálatában áll, a Harvardon tanult, és volt alkalma bejárni az országot haditengerészeti attaséként. Látta a texasi olajmezőket és ismerte az amerikai ipar teljesítőképességét – bár valószínűleg nem tudta, hogy1940-ben az USA majdnem ötmillió gépkocsit gyártott szemben a Japánban elkészített durván ötvenezerrel.
Azzal is tisztában volt, hogy Japán helyzete törékeny, de 1942 májusában az erőviszonyok a japánoknak kedveztek.Ezért a vezérkar a több tervváltozat közül végül az ő verzióját favorizálta: Midway-nél kell az amerikaiakat tőrbe csalni, repülőgép-hordozóikat elsüllyeszteni és egyúttal a szigeten lévő támaszpontot is elfoglalni. Így az Amerikai Haditengerészet annyira meggyengült volna, hogy akár meg tűzszünetre is hajlandóak lettek volna.

A két haditengerészet össze is csapott, és talán sokan vitatják, de a II. világháború legemlékezetesebb csatáját vívta meg az Amerikai Egyesült Államok és Japán abban a tekintetben, hogy  néha csak percek választották el az egyik felet a teljes győzelemtől vagy bukástól, míg végül Japánon a túlzott elbizakodottság, a rossz tervezés és felkészületlenség véres vámot szedett.

71 éve telt el azóta a nap óta, mikor a hold olyan fényesen ragyogott. Bár a körülmények nem éppen voltak ideálisak egy baráti beszélgetésre, a Hirjú süllyedése mint körülmény, már nem számított – ellenben a hold igen.

Jamagucsi Tamon ellentengernagy

Jamagucsi Tamon ellentengernagy, a 2. anyahajó-osztály parancsnoka

Jamagucsi Tamon 1942. június 5.-én már talán nem gondolt az előző napok – a japán flotta szempontjából teljesen hiábavaló – történéseire.
Pedig volt mire visszaemlékezni.
Nagy utat járt be addigra, de ő ezt sosem éreztette környezetével, nem férkőzött közel hozzá az önhittség, sem a nagyképűség. Beosztottjai egy valamit mondhattak el róla tisztán: elhivatott. 1912-ben végzett a Japán Császári Haditengerészeti Akadémián, másodikként osztályából – százötvenen voltak az osztályban. Ezután szolgált zászlósként a Csikuma cirkálón és az Aki csatahajón. 1921-től 1923-ig a Princeton Egyetemen volt hallgató, így ő is meg tudott ismerkedni az óceánon túli viszonyokkal. Újabb iskola következett és újabb kinevezés, majd 1927-en a londoni Haditengerészeti Konferencia. 1932-ben kapitánnyá léptették elő és Washingtonba helyezték. Visszatérése után először az Iszuzu cirkáló, később az Isze csatahajó kapitányává nevezték ki.
1940-ben nevezték ki a 2. anyahajós-osztály – a Hirjú és a Szorjú repülőgép-anyahajók – parancsnokává. Még ebben a pozícióban sem engedte meg magának, hogy saját mindenhatósága hatalmába kerítse, a japán vezetők körében járványként terjedő “győzelmi betegségről” már nem is beszélve. Sokan gondolták róla, hogy egyszer majd ő fog Jamamoto Iszoroku örökébe lépni generációjának legtehetségesebbjeként. Mert az volt, és ezenkívül ambiciózus és egyben agresszív is, ha rögtönzött tengeri hadműveletekről volt szó, de a becsületet minden elé helyezte – a II. világháborúban a Japánban megideologizált szamuráj-eszményhez méltóan.

Nagumo Csuicsi tengernaggyal pillanatok alatt szembekerült és rövid üzenetével – amiben “ajánlatot tett” arra, hogy az amerikai felszíni egységeket azonnal támadják meg – alaposan fel is bőszítette felettesét. A doktrínákkal szemben azonban alulmaradt – melyek az előkészített légitámadást írták elő – , és mikor már csak a Hirjú volt ép Nagumo anyahajói közül, – ami tulajdonképp az ő osztályának még egyetlen és ütőképes egysége volt – már hiába adott parancsot a támadásra. Az erőviszonyok addigra már igencsak felborultak: az Akagi, a Kaga és a Szorjú – az anyahajós csapásmérő egység, a Kido Butai négy hajója közül három – már harcképtelen volt. A Task Force 16. illetve 17. zuhanóbombázói, melyek a Enterprize, a Hornet és Yorktown anyahajókról szálltak fel, négy perc alatt lángoló lélekvesztőkké változtatták ezeket a hajókat.
Tudta, hogy “most a Hirjún a sor, hogy folytassa a harcot Japán dicsőségéért” és mikor 18 zuhanóbombázójából álló kis kötelékük kiütötte a Yorktownt, igazolva látta magát és hitte – és vele együtt mindenki – , hogy Midway a japánok nagy győzelme lehet és “Június Dicsőséges Hónapja” – ez volt a sziget új, japán neve – felett a felkelő nap zászlója loboghat.

A második támadásra már csak maroknyi repülőgépe maradt maroknyi pilótával. Legtapasztaltabb pilótáikat már mind elvesztették addigra; ellenfelük lebecsülése most kezdte megbosszulni magát. Az ezt megelőző Korall- tengeri csatában főleg zöldfülűek vívtak légiharcot az amerikaikkal – köztük volt az 5. század, melyet a legrosszabbnak tartottak flottaszerte  -, így elhitték, hogy a legjobbak felfalják az amerikai pilótákat.
“Az ágyas fia győzött, így a törvényes feleség fiának nem lesz vetélytársa a világon!” , tartották a japán flottánál.
De nem így lett. Ez a csata ette Jamagucsi pilótáit és gépeit.

Tomonaga Dzsoicsi százados reggel támadást vezetett Midway ellen, és Jamagucsi őt jelölte ki a második támadás vezetőjének. Gépe bal szárnyában lévő üzemanyagtartályát még nem sikerült megjavítania a műszakiaknak, ezért Hashimoto százados – általában együtt repültek, Hashimoto mint megfigyelő – kérte, váltson gépet. Tomonaga azonban nem engedett. Nyugodtan azt válaszolta, hogy csak töltsék fel a a jobb szárnyban lévő üzemanyagtartályt; avval is elériaz amerikaiakat. Jamagucsi már látta a pilóta sorsában tükröződni sajátját, és búcsúzásképpen kezet rázott Tomonagával, majd ezt mondta neki: “Örömmel követem önt”.
Ekkor még nem tudták, hogy ugyanúgy a Yorktownt készülnek megtámadni, és nem egy másik anyahajót.S bár a támadás sikerrel járt, Jamagucsi abban a tudatban készítette elő a harmadik támadást, hogy egy harmadik hajó ellen indulnak csapásmérésre.Saját felderítésük az egész csata ideje alatt szinte ellenük dolgozott.

A harmadik japán támadó hullám fedezet nélkül indult volna, kilenc gép, holtfáradt személyzetekkel. A pilótáknak élénkítő tablettákat osztottak ki és Jamagucsi másfél órával elhalasztotta a startot, kis pihenőt engedélyezve a gépek személyzeteinek.
Ekkor megjelentek az amerikaiak és többé a Hirjúnak sem volt kegyelem.

800px-Hiryu_burning

A Hirjú a támadás után

Június 5.-én 2.30 volt, mikor Kaku Tomeo – a Hirjú kapitánya – közölte Jamagucsival: el kell hagyniuk a hajót, és hozzátette, hogy “szeretne osztoznia hajó sorsában”.Jamagucsi tudomásul vette, és közölte, hogy az ő mélybe száll a hajóval.
Az anyahajó dőlésszöge ekkor már 15 fokos volt, a gépek leálltak és a távközlés sem működött. A hajót robbanások rázták meg. Délután még úgy tűnt, hogy sikerül a repülőfedélzet alatt tomboló tüzeket megfékezni, de most ezek a tüzek újra pusztítani kezdtek odalenn és ezúttal megállíthatatlanul.Kawakami Szandonori hadnagy, aki a Császár arcképét őrizte, döntésre jutott: Őfelsége portréja nem maradhaott tovább a hajón.Egy altiszt segítségével átvitte a képet a Kazagumo rombolóra, ami a közelben cirkált.Senkinek sem volt többé maradása a Hirjún.

Jamagucsi ellentengernagy és Kaku sorhajókapitány az összes túlélőt a fedélzetre hívatta – megközelítőleg 800 embert a hajó legénységéből.
Először Kaku kapitány intézett buzdító szavakat az emberekhez, majd Jamagucsi következett:

“Egyedül és teljesen én vagyok felelős a Hirjú és a Szorjú elvesztéséért. Azt parancsolom, hogy hagyjátok el a hajót, és továbbra is szolgáljátok hűségesen őfelségét, a császárt.”

Arccal Tokió felé fordultak és háromszor éltették a császárt Jamagucsi parancsára. Az ellentengernagy büszkeségét és nagyrabecsülését fejezte ki  embereinek. Ezután elénekelték a nemzeti himnuszt, a Kimigayót.
Az emberek szétszéledtek, és mindenki próbált eleget tenni a parancsnak; próbált módot találni arra, hogy elhagyja a hajót.

Kaku és Jamagucsi végül egyedül maradt. Nézték a holdat, az pedig beszéltette őket.
“Gyönyörködjünk a hold szépségében” mondta Jamagucsi.
“Milyen szépen ragyog. Biztosan a 21. napjában jár…” válaszolta Kaku.
Nem hangzott ez úgy mintha az elmúlás közeledne feléjük, és ők éreznék.Csak sorsuk látszott beteljesedni, miközben megint barátok lehettek, most már bajoktól távol.
Néha emberek mentek hozzájuk kérdésekkel.Sok pénz volt a hajó széfjében;mit csináljanak vele?
“Hagyják ott ahol van.Szükségünk lesz obuluszra, ha átkelünk a Sztyxen.” mondta Kaku.
“Pontosan.És Jól jöhet még a pénz, ha jó kosztot akarunk kapni a pokolban.” fűzte hozzá Jamagucsi nevetve.
Ito Szeiroku fregattkapitány, Jamagucsi törzsének rangidős tisztje még utoljára megkérdezte a tengenagytól, hogy elhatározása végleges-e.Jamagucsi bólintott. Ezután megkérdezte, hogy mi az utolsó üzenete. Két üzenete volt.
Az első Nagumo Csuicsinek szólt. Jamagucsi nem kívánt mentegetőzni a történtekért és kívánja, hogy a Dai-Nippon Teikoku Kaigun- a Japán Császári Haditengerészet – még nagyobb tetteket vigyen véghez.
A második Abe Toshio sorhajókapitánynak, a 10. rombolóosztály parancsnokának szólt: ” Süllyessze el a Hirjút torpedóival!”
Távozáskor még Jamagucsi átadta sapkáját Ito fregattkapitánynak: talán sikerül majd eljuttatni emlékként a családjának.

A hold – ami aznap olyan fényes volt – már eltűnt, mikor a legénység utolsó tagjai eltávolodtak a süllyedő Hirjútól.

Látták, amint a két barát nekik integet.

800px-Renzo_Kita,_Last_Moment_of_Admiral_Yamaguchi

Jamagucsi tengernagy utolsó percei – Kita Renzo festménye

Categories: Tények | Hozzászólás

Működteti a WordPress.com.