Daily Archives: június 21, 2013

Kirándulás a Halál-hegyen túlra – a Djatlov-rejtély

E sorok írójának volt szerencséje(?) megnézni a Halálhegy – A Djatlov-rejtély című horror filmet. A kezdet kezdetén még sikerült elhinni, hogy akár az eredeti történetet sikerült filmre vinni, és talán a kevés ismert tényt is közlik az érdeklődő – és természetesen félni akaró – nézővel, de nem. A film története csak alibinek használja Igor Alekszejevics Djatlov és nyolc társának tragikus történetét arra, hogy belénk tegye a frászt – ez inkább kevesebb, mint több sikerrel össze is jön neki – , és ugyan van itt magyarázat a végén, ami lehetne érdekes is, de addigra már így is, úgy is fanyalogni kezd az aki, egy jobb horrorra kiéhezve nevezett be a filmre. Pedig van itt minden: érdeklődő és dokumentumfilmet forgató egyetemisták, akik hullani kezdenek és később hullanak tovább, kézi kamerás felvétel a lá Ideglelés, az összes felvetett megoldás kombináció, hó mindenütt, gyatra CGI-zombik, és katarzis(hiány) – megint.
A film azért arra jó, hogy apropóul szolgáljon a történet kitárgyalására. Ezen írásnak nem célja a teljes és tökéletes összegzés, az ehhez szükséges információk – mármint azoké, amik újdonsággal szolgálhatnának – sajnos nem elérhetőek, de megpróbálkozik az olvasó érdeklődését tovább hajtani.

Az tény ugyanis, hogy a Djatlov-hágónál történtek részletei a mai napig nem tisztázottak, és bár teóriák léteznek, teljes bizonyossággal idáig egyiket sem sikerült igazolni.

Igor Alekszejevics Djatlov

Igor Alekszejevics Djatlov, a túra vezetője.

Igor Alekszejevics Djatlov 1959-ben Az Uráli Politechnikai Intézet (ma Uráli Állami Egyetem) végzős diákja volt, mely Szverdlovszkban  – mai nevén Jekatyerinburg – található. Ez a város zárt városként működött egészen 1991-ig, mégpedig azért, mert a város hadiipari kerülettel rendelkezett. Akkoriban az országon belüli mozgás – mint minden más – engedélyekhez volt kötve.
Djatlov , aki egyébként a hegymászó klub tagja is volt, felvetette, hogy ugyan nem mennének-e egy hosszabb túrára, kiegészítve egy kis síeléssel. Ezt aztán szépen továbbfejlesztette egy durván háromszázötven kilométeres gyalogtúrává, melyet társai elé tárt: nyolc férfi és két nő elé.
A csapat:

1.Igor Alekszejevics Djatlov, 22 éves
2. Jurij Dorosenko, 21 éves
3.Szemjon Zolotarjov, 38 éves
4.Alekszandr Szergejevics Kolevatov, 25 éves
5.Jurij Alekszejevics Krivonyiscsenko(Georgij), 24 éves
6.Rusztem Szlobogyin, 23 éves
7.Nyikolaj Thibault-Brignolle, 25 éves
8.Jurij Jugyin, 22 éves
9.Ljudmila Dubinyina, 21 éves
10.Zinaida Kolmogorova, 22 éves

Djatlov az utazáshoz beszerezte a szükséges engedélyeket, s bár mindannyian tapasztalt túrázók voltak, kaptak egy „túravezetőt” Zolotarjov személyében – a KGB ajánlásával.  Zolotarjovot senki sem ismerte a csapat tagjai közül előzőleg. Bár túravezető is volt, a fent nevezett hivatal ügynökeként tevékenykedett (testének csak egészen kis felületét nem fedte tetoválás). Djatlovval aláírattak egy titoktartási nyilatkozatot is.
Kolevatov és Krivonyiscsenko már végzett mérnökök voltak, és a Cserjabinsz-40 vagy más néven Ojorszk város területén  –  Majak komplexum – volt munkahelyük. Itt folyt az orosz atomfegyverzet kiépítéséhez szükséges plutónium előállítása, így érthető Zolotarjov hirtelen felbukkanása.

Cél az Otorten hegy volt – tíz kilométerre az incidens helyétől – és az évnek ebben a szakaszában különösen nehezen volt megközelíthető. Mindannyian tapasztaltak voltak, ez tény, de talán saját tapasztalataikat is túlbecsülték. Vagy talán a háromhetes felkészülés nem volt elegendő…

Túrára fel a Halál-hegyen túlra

1959. január 25. – én indultak el Szverdlovszkot elhagyva, vonaton jutottak el  Ivdelig, majd ezután Vizsaj a következő megálló. Innen vágtak neki a tulajdonképpeni túrának.

csoportkép

Itt még minden rendben volt. Vidám csoportképen Thibault-Brignolle, Dubinyina, Zolotarjov és Kolmogorova.

Január 28.-án azonban Jurij Jugyin rosszul lesz. Társai nem akarják, hogy szenvedve húzza magát végig a túrán, ezért Jugyint visszaküldik Vizsajba, ahol ellátást kaphat és kezelhetik. Jugyin kénytelen-kelletlen visszafordul(élete legjobb döntésének bizonyult ez).

A naplótöredékek és fotók tanulsága szerint ezután a csoport a manysi  vadászok nyomait követve folytatták útjukat az Otorten-hegy felé. Február 1.-én érték el a hágót és megpróbáltak áthaladni rajta, de a rossz idő miatt ez nem sikerült, a látási viszonyok sem voltak megfelelőek, valamint hóviharok is lassították őket. Eltértek az útiránytól és közel kerültek Kholat Shkyal – manysi neve „Halálhegy” –  tetejéhez. Nem akartak tovább menni, ezért letáboroztak a hegy oldalában.

túra közben

Erőltetett hegymenet.

Djatlovéknak február 12.-én kellet volna visszatérniük Vizsajba és jelentkezniük, ami nem történt meg. Ekkor azonban még senki sem aggódott Szverdlovszkban, mert Djatlov feltételezései szerint késni fognak pár napot, ezt közölte is Jugyinnal. Február 16.-án érdeklődnek a csoport után Vizsajban – semmi hír Djatlovról és nyolc társáról. Az egyetem a sportkör segítségével próbálja megtalálni a fiatalokat, de később a hozzátartozók nyomására megindul a teljeskörű kutatás a hadsereg és a légierő, és több száz önkéntes segítségével.

Február 26.-án a levegőből észreveszik a csapat egyik sátrát – már ami megmaradt belőle -, később a felszíni csoport is eléri a helyszínt.

A sátor félig beborítva hóval, oldala kihasítva egy egész nagy részen.  A sátorban a túrázók felszerelési tárgyai hevernek, köztük a cipők is, hátizsákok, Djatlov jégvágó csákánya és fényképek is.
A sátorból lábnyomok vezetnek elfelé-lefelé. A sátor dél felé nézett, viharlámpa is fel volt tűzve az ajtó fölé. Tapasztalt túrázók voltak – állítólag – mégis elég érdekes helyen állították fel a sátrat, Jugyin szerint Djatlov nem akart lejjebb sátorozni, evvel is időt veszítve.
A lábnyomokon látszott, hogy lábbelit nem viseltek a sátort elhagyók.

a sátor

A sátor, ahogy megtalálták.

Kb. 1 km-re a sátortól megtalálták az első két holttestet: Jurij Dorosenko és Jurij Krivonyiscsenko holttestét. Alsóneműjükön kívül más ruhanemű nem volt rajtuk, Krivonyiscsenko orra hegye hiányzott. Mellettük tábortűz nyoma, és letört faágak. Dorosenko holtteste kéreggel borítva, arccal előrebukva feküdt.

Igor Djatlov holtteste nem messze feküdt társaitól, lábbeli nélkül, síruhában. Egyes források megemlítik, hogy arcán jégfátyol volt, ami azt jelenti, hogy halála előtt lélegzett. Hozzá közel feküdt Zinaida Kolmogorova holtteste. Mellette vérnyomokat találtak a hóban, viszont később kiderült, hogy a vér nem tőle származik. Rajta is volt ruha, de lábbelit szintén nem viselt.

Rusztem Szlobogyin holttestét később találták meg, a hó alatt feküdt. Zokni több is volt rajta, és koponyatörést szenvedett.

A csoport többi tagjáról nem sikerült kideríteni semmit, egészen májusig: a többi holttestet egy árokban – vízmosásban? – találták meg, több méteres hótakaró alatt. Kolevatov és Zolotarjov teste szinte egymáshoz volt préselődve – nem kizárt, hogy egymást próbálták melegíteni –  ,Dubinyina és Thibault-Brignolle holtteste mellett.

Nyomozás, vagy amit akartok

A nyomozás során a szimpla tényeket vették figyelembe – jelentsen ez bármit is – és igyekeztek gyorsan lezárni a nyomozást. Egy két tény azért önmagában is elég zavaró, és ennél az esetnél nem csak egy pár, hanem pár tucat ilyennel találkozunk.

Mi késztethette arra a fiatalokat arra, hogy pánikszerűen elhagyják ideiglenesen felállított hálóhelyüket, szinte ruhátlanul, és minden felszerelés nélkül? A külső hőmérséklet meghaladta a -30 Celsius fokot is, mégis ennek tudatában hagytak mindent hátra és távoztak hirtelen.
Az első verzió az volt – van, aki ezt tartja ma is az egyetlen lehetséges megoldásnak – , hogy lavina lepte meg őket, és menekülni próbáltak. Ez igazolhatná a hirtelen távozást és a hipotermiát – amit hivatalosan a halál okaként jelöltek meg az első öt áldozatnál – , ami azután állt be, hogy a sátrat elhagyták. De négyük hogy került távolabb és hogy fedte be őket annyi hó?

Szlobogyin és Zinaida Kolmogorova testén égési sérüléseket is találtak. Talán tűzet gyújtottak, de végtagjaik már annyira lefagytak, hogy nem érzékelték a hőt? Ki tudja.

Mivel manysi vadászok nyomait követve jutottak el táborhelyükig, és útjuk amúgy is a Hanti-Manysi Nemzetiségi Körzeten vezetett keresztül, felvetődött a gyilkosság lehetősége is: a túrázókat manysi  vadászok ölték meg, mégpedig úgy, hogy egyszerűen kikergették őket a sátrukból és aztán, hagyták őket halálra fagyni. Az első öt áldozat esetében ez igaz lehet, de mi történt a többiekkel?

Az utólagos boncolások során kiderült, hogy Zolotarjov jobb oldali bordái és Dubinyina összes(!) bordája el van törve, és úgy, hogy testükön erre utaló nyomok nem voltak találhatóak. Thibault-Brignolle koponyája teljesen össze volt zúzva. A jelentések szerint Dubinyinának hiányzott a nyelve – mivel a holttestét nyitott szájjal találták meg, elképzelhető, hogy ott kezdődött meg a test bomlása. De ez nem bizonyított. Vagy inkább ez sem…
Van, ahol megemlítik Zolotarjov szemeinek hiányát is, erre nem szolgáltak magyarázattal, nem fáradtak indoklással.

Így tehát a vadász-verzió is sántít, nem is kicsit. Hogyan okozták ezeket a sérüléseket fizikai kontaktus nélkül? És a többiek miért nem sérültek, és miért választották ki a vadászok áldozataikat – ha azok voltak?

További „érdekességek”

Rusztem Szlobogyin koponyaalapi törését követően eszméletét kellett, hogy veszítse, de holtteste körül semmit sem találtak, ami lábnyomokhoz hasonlított volna – sem saját, sem idegen nyom nem volt a holttest körül, ráadásul teste félúton volt a táborhely és az ideiglenes menedék között. Akkor mégsem veszítette el eszméletét azonnal?

És egyébként is: mi gátolta meg a csapatot abban, hogy visszatérjen a táborhelyre? A durván egy kilométeres táv megtétele nem okozhatott volna túl nagy erőfeszítést, és biztosította volna a túlélést.

A nyomozás során kiderült az is hogy a testek közül hat radioaktív sugárfertőzést szenvedett el. Krivonyiscsenko esetében ez valamennyire érthető lett volna, lévén ő részt vett  az 1957-es, Majak-komplexumon belül történt radioaktív baleset mentesítésekor, mint likvidátor, tehát elkerülhetetlen volt számára, hogy sugárfertőzést szenvedjen, de a többiek vajon hol kaptak nagyobb dózist?

Mihail Saravin, aki szintén segített a kutatásban és ott volt az első öt áldozat temetésénél, azt mondta, hogy az áldozatok bőre barna-narancssárgás színű volt.

Ötven kilométerre Djatlovéktól – hogy merre ötven kilométerre, arról nem lehet tudni – egy másik csapat az égen narancssárga gömböket vélt felfedezni. Ezekről a későbbiekben a hatóságok azt állították, hogy kísérleti rakétaindítások voltak.

…És egyéb

DyatlovPass

És akkor jöttek az ufonauták – egyik kedvelt megoldás-képlet.

Persze előkerült a kedvenc megoldás, az UFO-tevékenység, ezt mindenki gondolja tovább magának.
Titkos katonai akcióba keveredtek bele a fiatalok, melyet a kormány nem hagyhatott kitudódni, ezért Zolotarjov végzett mindenkivel – KGB-ügynökként – majd végzett saját magával is, jó katonaként (és eltörte minden saját jobb oldalon lévő bordáját).

Volt olyan felvetés is, miszerint a fiatal férfiak összevesztek a női tagokon és halálos leszámolás közepette vetettek véget életüknek és a túrának. Szóba jöttek még a vadállatok és a Jeti is.

Aki azonban kicsit is végiggondolja a körülmények mentén a históriát, biztos rájön magától is, hogy tiszta magyarázattal nem szolgálhat senki, és ez utóbbi verziók még részleteikben sem kielégítőek magyarázatként a végkifejletet illetően.

Lezárva

Igen, mind a terület, mind pedig a nyomozás így járt: hegy és környéke – igen nagy környéke – lezárásra került 1962-ig, a nyomozás pedig május végén lett lezárva. A tragédia oka: „elháríthatatlan erő” .

Az ügyet természetesen titkosították, bár egy bizonyos Jurij Jarovoj könyvet írt a történetről pár évvel az eset után. A kijött könyv egy idealizált sztori volt, vajmi kevés kapcsolódási ponttal az eredeti eseményekhez, de Jarovoj ezt avval indokolta, hogy a cenzorok miatt kellet alakítania a történeten.
Jarovoj egyébként halálos balesetet szenvedett 1986 – ban, és hagyatékából eltűnt az összes Djatlov-incidenssel kapcsolatos anyag.
Később Anatolij Guscsin írt könyvet, melynek címe „Az államtitok ára: kilenc élet”. Ő az állam által engedélyezett látogatás során áttanulmányozhatta a hivatalos anyagokat. Mondanom sem kell: igencsak megtépázott dossziékkal találkozott…

A végére jöhet egy közhely: talán sosem fog már kiderülni, hogy mi is történt a Halál-hegyen tulajdonképpen. Ha csak az orosz hatóságok másképp nem döntenek.

dyatlov-w

Categories: Tények | Hozzászólás

Működteti a WordPress.com.